HU


Szent Lukács Gyógyfürdő, gyógyudvar rekonstrukciója

Helyszín: Budapest
Terület: 0,5 ha
Beruházási költség: 85.000.000,-Ft
Megbízó: Ybl Tervező Kft.
Vezető tervező: Vincze Attila
Munkatársak: Brózik Zsófia, Szilfa Vica (korábban Szilágyi Éva), Puck Melinda
Társtervező: Bujdosó Győző (építész), Rudó Endre (vízgépészet)
Kivitelező: Kalotherm zRt.

A gyógyudvar különleges terület. Olyan hely, amivel megtiszteltetés foglalkozni. Hely a szó metafizikai értelmében: olyan tér, aminek arca, géniusza van. Múltja, emlékei, történetei. Szellemi és természeti oázis a budai lakóházak, kórházépületek zárt tömbjei között.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2011-ben kezdte meg a fürdő felújítását. Irodánk 2012 év elején, a kivitelezési munkák közben kapcsolódott be a munkába.
A koncepcióalkotáskor három fő gondolat vezérelt minket: visszahozni az udvar régi, századfordulós hangulatát, lekerekített virágágyait; segíteni a tájékozódást az ORFI és a fürdő szövevényes épületei között, ill. minél több élő növényt, zöldfelületet csempészni a belső udvarba. Ezek mellett össze kellett hangoljuk a két intézmény: a kórház és a fürdő által támasztott igényeket (betegszállítás, mentők közlekedése, kerékpártárolók, rekreáció).
A végeredmény: cserjeágyakkal tagolt keskeny belső udvar, kockaköves terek és kanyargós utacskák, az ivócsarnok körül koncentrikus körökben elrendezett, hullámzó növényágyak. A tájékozódást egy klinkerből és fekete-fehér térkő sávokból építkező taktilis burkolat segíti.

 

Pagony Iroda ©2020